ELADVA – Antik Moët & Chandon pezsgős jégveder az 1920-as évekből -125.400.-Ft

Korai francia Moët & Chandon pezsgős jégveder az Art Deco korszakból, az 1920-as évekből.

Sárgarézből készült a fogantyúi pedig szőlőlevél díszítésű ónöntvényből, melyet forrasztással erősítettek a jégvederre.

A jégveder alján a gyártói jelzés ARGIT – PARIS

Eredetileg ezüstözve volt, de a 100 éves használat során az ezüstözés úgy lekopott, hogy az csuda. A természetes kopáson az is segített, hogy a MOËT cooler előző tulajdonosa átpolíroztatta a jégvedret, ami egységesítette a felület színét, s eltüntette az eredeti ezüstözés maradványait. Ha nagyon erőlködik az ember, akkor nyomokban egy két helyen azért még találhat egy kis ezüstfoszlányt. Döntését nehéz szívvel hozta meg, de ez volt az ára, hogy még egy ideig a bárpultján maradhasson a MOËT cooler, különben elmondása szerint a felesége őt is kidobta volna az ütött-kopott jégvederrel együtt a szép lakásból.

Méretei 20×19×20 cm. Súlya 1 kg.

Mi az az Art Déco? A szó a francia art décoratif, vagyis díszítőművészet rövidítéséből ered. Az irányzat a második világháború előtti korszakból ered, világ körüli útjára azonban az 1920-as években indult Franciaországból, de a harmincas években élte igazán virágkorát.

Early French Moët & Chandon champagne ice cider from the Art Deco period, 1920s.

It is made of brass and the handles are made of pewter castings with vine leaf decoration, soldered to the ice bucket.

The manufacturer’s mark on the bottom of the ice bucket ARGIT – PARIS

It was originally silver plated, but over 100 years of use the silver plating has worn off so badly it’s a miracle. The natural wear was helped by the fact that the previous owner of the MOËT cooler had it re-polished, which made the surface colour more uniform and removed any traces of the original silvering. If you try hard enough, you can still find traces of silver in one or two places. He made his decision with a heavy heart, but it was the price he paid to keep the MOËT cooler on his bar for a while longer, otherwise his wife would have thrown him out of the nice apartment with the battered ice bucket.

Its dimensions are 20×19×20 cm. It weighs 1 kg.

Tekintse meg további Moët & Chandon Champagne ajándékainkat és bárkellékeinket >>>

See more Moët & Chandon Champagne gifts and barware >>>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük